Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

A Tamási Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen orvvadászat bűntette miatt.
Egy erdő- és vadgazdálkodással foglalkozó társaság feljelentése alapján indult eljárás hivatalból ismeretlen tettes ellen, aki egy kisszékelyi tanyánál illegális szórót létesített, és a nyomok alapján az elmúlt egy hónapban legalább két szarvast ejtett el engedély nélkül.
A terület vadászmestere értesítette a rendőrséget, mivel vadászati jogosultsága csak a társaságuk tagjainak van. A tanyához tartozó, részben bekerített területen lévő szóró és vadkamera a tudtuk és beleegyezésük nélkül került oda. A közelben talált állatbőrök és -csontok alapján minimum egy-egy, a társaság tulajdonát képező dám-, illetve gímszarvast ejthettek el.
A tamási rendőrök rövid időn belül azonosították a tanya 69 éves sárbogárdi tulajdonosát és 82 éves, Sáregresen élő apósát. A férfiak lakásán, illetve a kisszékelyi présházban tartott kutatások során vadászfegyvert, lőszereket és fagyasztott vadhúsokat foglaltak le. A két férfit orrvadászat bűntettének gyanújával hallgatták ki, mindketten részben beismerő vallomást tettek.
A nyomozás a Tamási Rendőrkapitányságon folytatódik.
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|