Hódmentés a Siónál, kidőlt fa Marcaliban - ez történt a hétvégén Somogyban

Tíz tűzeset mellett tizenegy műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hétvégén.

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő pénteken egy marcali lakásban, a Dózsa György utcában. A két lakó rosszullétre panaszkodott. A marcali hivatásos tűzoltók rekonstruálták az esetet és az ingatlan fürdőszobájában a műszer kimutatta a szén-monoxid jelenlétét. A gázszolgáltató munkatársa megtiltotta a fürdőszobai vízmelegítő, a kéményseprő pedig a füstelvezető használatát, azok karbantartásáig. A mentők a két lakót kórházba szállították. 

 

A koradélutáni órákban Lepsénybe riasztották a siófoki hivatásos tűzoltókat, ahol nagy területen égett a nádas. A lángokat sikerült mintegy fél óra alatt elfojtani. 

 

Két órával később egy olyan állat mentéséhez riasztották a siófoki egységeket Balatonszabadiba, amellyel beavatkozás során még nem találkoztak a somogyi tűzoltók. Most viszont már hód is szerepel a megmentett állatok listáján. Egy jól megtermett, körülbelül 15 kilogrammos rágcsálót kellett kiemelnie az egységnek egy betonaknából, majd visszaterelni a Sió-csatornába. Termete ellenére igen mozgékony állattal találták szemben magukat a tűzoltók, akik egy pléd segítségével, gyors és határozott mozdulattal megragadták és kiemelték az állatot a mélyből, ezután pedig visszaterelték a Sió-csatornába. 


 A hét utolsó munkanapján több szabadtéri tűzhöz riasztották még a somogyi tűzoltókat: égett az aljnövényzet Siófokon és Balatonőszödnél is. Szombat reggel ugyancsak a szikracsapókat kellett munkába állítani, Kőkút külterületén vágástéri hulladék és csemetekert égett megközelítőleg egy hektáron. A nagyatádi hivatásos tűzoltók a fiatal tölgyest veszélyeztető lángokat több vízsugárral fékezték meg. 

 

Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó szombat délben az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Tikosnál. A járműben hárman utaztak, a sofőr a baleset következtében nem tudott kiszállni az autóból, őt a marcali hivatásos tűzoltók emelték ki a gépkocsiból. 

 

Szombaton késő este a darányi vasútállomástól 200-300 méterre kettétört egy fa, a letört rész pedig a sínekre zuhant és elzárta a Pécs felé közlekedő vonat útját. A barcsi hivatásos tűzoltóknak sikerült a menetrend szerint közlekedő vonat érkezése előtt megtisztítani a pályát a fadaraboktól. 

 

Vasárnap reggel egy lakóházra dőlt fenyő miatt riasztották a marcali hivatásos tűzoltókat, városuk Berzsenyi utcájába. Az egységnek sikerült további károkozás nélkül visszadarabolnia a fát. Nagyatádon a városi temető sírjaira dőlt egy tölgyfa, amit a nagyatádi hivatásos tűzoltók távolítottak el rövid idő alatt.  

Időpont: 
kedd, 2024, március 26 - 11:08

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron