Áruház a neten - 4500 féle terméket találtok az Efru webáruházban

Az ERÁD-TRADE Kft. 2020. nyarán alakult non-food nagykereskedésként.

Csuka Ernő alapította egy társával együtt, a cég neve a két alapító keresztnevének az első 2 betűjéből tevődik össze. Egész Magyarországon vannak képviselőik, akik tableten keresztül veszik fel a rendeléseket a kiskeregységektől. A cég első éveiben csak kiskereskedelmi egységeket szolgált ki, de a tavalyi évben nyitott a lakosság felé is a webshopon keresztül. 

 

A cég indulásakor 650 féle termék volt, ez ma már 4500 féle. A fő profil az elem és az izzó volt, de az ma már csak nagyon kevés százalékát teszi ki a rendeléseknek. Az elmúlt évek alatt bővült a termékkészlet rengeteg háztartási eszközzel, szezonális termékekkel (Karácsonyi, Valentin napi, Húsvéti, Nyári), írószerekkel és játékokkal.  A cég székhelye és telephelye Debrecenben található. 

 

A cég, mint családi vállalkozás üzemel és mivel még 4 éves, ezért mint saját gyereküket úgy óvják és nevelik a tulajdonosok. Nagyon rugalmas a cég, mert ha valamire szükségük van a partnereknek, igyekszenek minél hamarabb teljesíteni. A tulajdonosok nagy részt vállalnak a cég életében, sok energiát fektetnek bele. A cég különlegessége, hogy nagyon széles szortimentet tart fajtaválasztékban, amit a partnerek értékelnek és örülnek neki. Egész évben az árukészlet változatos, folyamatosan frissül és kiegészül a szezonális termékekkel. 

A jelenlegi 2 tulajdonos férj és feleség, így minden idejüket együtt tudják tölteni. A lányuk egyetemista, de a kezdetektől részt vesz a cég életében és szabadidejében nagyon sokat tesz érte.               

Webshop: www.efru.hu

     Facebook: Erád-Trade Kft       

                    Email: eradtrade@gmail.com                      

 

Időpont: 
szerda, 2024, március 27 - 20:45

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron