Huszonöt előadással vár a XI. Kaposvári ASSITEJ Biennálé!

A hagyományhoz híven a műfaj legjobbjait vonultatja fel idén május 6. és 10. között a XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 25 előadás és változatos szakmai- és kísérőprogramok közül válogathat a közönség.

 

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizenegyedik alkalommal megrendezett seregszemlén a 2022. után bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi nevelési programok vesznek részt korosztályok szerint csoportosítva. A nemzeti versenyprogram válogatója, Cziráki Judit dramaturg, fordító, művészeti tanácsadó több mint 100 pályázott produkcióból választotta ki a 22 versenyelőadást. A versenyprogram mellett szakmai beszélgetések és konferencia, valamint különféle kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

 

A Biennálé nemzetközi programját neves határontúli és külföldi társulatok képviselik. A magyar nyelvű előadások mellett a fesztivál vendége lesz a ciprusi Still Theater Group Still! A szobor, ami bejárta a világot című előadásával, valamint a szlovén Ljubljana Puppet Theater, akik a tavalyi Színházi Olimpián bemutatott Alagút című produkciójukat hozzák el, ezúttal a kaposvári közönségnek.  A fesztivál keretében nyílt szakmai konferenciát rendeznek a színházi nevelés és a művészetpedagógia témakörében.

 

Az ötnapos rendezvénynek a Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a Szivárvány Kultúrpalota és a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola ad otthont. Az ASSITEJ Magyar Központ a társszervező kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

 

Jegyek itt kaphatók:

https://csikygergely.jegy.hu/

https://www.csiky.hu/musor/2024-05/

Időpont: 
2024/05/06 - 19:00

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron