Zivatarok miatt adtak ki veszélyjelzést Somogyra is

Az előttünk álló éjszaka a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen várhatóak intenzívebb záporok, szórványosan zivatarok, késő estig néhol szélerősödés (55-60 km/h).

A zivatarok száma csökken az éjszaka második felében. Az intenzívebb záporokat késő estig a középső országrészben, majd inkább a Dunántúl délnyugati felében lokálisan felhőszakadás (> 30 mm, Mecsek térségében > 40 mm) is kísérheti a reggelig, kora délelőttig. Az intenzív csapadék hatására elsősorban a Dél-Dunántúlon, nyugaton, illetve Bács-Kiskun délnyugati részein a 24 órás csapadékösszeg 20 mm felett alakulhat péntek délig.

 

Péntek déltől, délutántól nyugaton is gyengül csapadék, napközben zivatar már csak néhol fordulhat elő.

MAGAZIN

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Csendesült a szélvihar Somogyban

Kilenc alkalommal kérték a somogyi tűzoltók segítségét hétfőn a vihar okozta károk felszámolásához.

Állásajánlatok Kaposváron