Rádudáltak egy gyalogosra Kaposváron, aki erre ütlegelni kezdte a sofőrt

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/958/2024. bűnügyi számon garázdaság vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A képeken látható férfi vélhetően azon háborodott fel, hogy az autó vezetője néhány méterrel korábban dudálással fejezte ki rosszallását az úttesten átkelő gyalogossal szemben. Az eset május 23-án 17 óra 30 perc után történt Kaposváron, a Szent Imre és a Sommsich Pál utcák kereszteződésében, ahol a piros lámpánál az ismeretlen gyalogos utolérte a sofőrt, majd az álló autóhoz lépve ököllel ütlegelni kezdte őt.


A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseménnyel, vagy a felvételen látható személlyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, a 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzésük mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Időpont: 
szerda, 2024, június 5 - 20:21

Állásajánlatok Kaposváron