Rúzsa Magdi koncert is lesz a Kaposvári Állattenyésztési Napokon

 2024. szeptember 27–29. között ismét megrendezik a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén. 

 

 

A Dunántúl legnagyobb agrárrendezvényén az állattenyésztés, az agrárszakma és az agrár-felsőoktatás kapnak majd kiemelt szerepet.

Idén is kiemelkedő szerepet kap az agrár-felsőoktatás és az agrárszakma népszerűsítése, így az egyetem fő képzési, kutatási területeit szórakoztató, interaktív edukációs programokon keresztül ismerhetik meg a látogatók a MATE Udvarban. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora kiemelte, hogy e programpont tulajdonképpen az egyetemet és az ott folyó tudományos oktatási innovációs tevékenységet mutatja be, mégpedig a közvélemény számára is befogadható formában. 

Ismét lesz Szakiskolai Nap, melynek keretében közel 1 000 középfokú, agrár-szakképzésben részt vevő diákot várnak. 

A kiállításon idén is hangsúlyos lesz a húsmarhatenyésztők bemutatkozása, de a szakmai programokon túl természetesen kifejezett cél a KÁN-ra érkezők szórakoztatása is, a kisállatsimogatóktól a lovasbemutatókon át a fajtabemutatókig. 

A KÁN programsorát gazdagítja a 48. MA-HAL Országos Halfőző Verseny is és megrendezik a Somogy Vármegyei Vadásznapot is. Illetve  ismét lesz  Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálják portékáikat. Különféle hagyományőrző bemutatókkal várja a látogatókat az Élményliget. A KÁN Egyetemi Napok péntek este fináléja  pedig Ruzsa Magdi szuperkoncertje lesz is, amire a jegyvásárlás már megkezdődött a https://ejegy.uni-mate.hu/ oldalon.

 

A KÁN Egyetemi Napok részleteiről a www.kaposvarinapok.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Időpont: 
kedd, 2024, június 18 - 09:16

Állásajánlatok Kaposváron