A tűzoltók áramtalanították az autót.

A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók - köztük a junior úszóválogatott tagjai - pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot a 2024-es Balaton-átúszáson. A cél a balatonboglári Platán strandon van.
Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap közel ideális körülmények várták az indulókat, rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11 és fél ezer nevezőt várnak.
Napos, gyengén szeles idő és - ahogy a balatoni hajósok mondják - "kivasalt", vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.
A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon.
A női győztes Juhász Janka a 42. Lidl Balaton-átúszáson a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot 1 óra 4 perc 15 másodperc alatt teljesítette. Fotó MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Honvédség katonáiból, honvédelmi alkalmazottjaiból és családtagjaikból álló Úszó Erőd program tagjai a rajtnál a 42. Lidl Balaton-átúszáson Révfülöpön 2024. július 21-én. Mintegy negyven honvédségi alakulat 462 tagjával vesz részt a Magyar Honvédség a Balaton-átúszáson.
Fotók MTI/Vasvári Tamás

Időközben a délelőtt felerősödött nyugati szél által a Balaton közepén tapasztalható hullámzás miatt a rajtolást felfüggesztették egy időre ám 12 óra után A HungaroMet meteorológusaival és a balatoni vízirendészettel egyeztetve a rajtolást újraindították! Az átúszás szintidejét pedig kitolták 1 óra 15 perccel, hogy mindenki át tudjon érni.
MTI/https://www.facebook.com/balatonatuszas

![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|