Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
A nyugati országrészbe már csütörtökön, majd hétvégére keleten is beköszönt a hűvös, kellemetlen ősz.
Szerdán az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de keleten főként a nap első felében még eső, zápor előfordulhat. Már csak néhol lehet élénk a légmozgás. Hajnalban 9-17, délután 22-27 fokot mérhetünk.
Csütörtökön a nyugati tájakat esővel, záporokkal, néhol egy-egy zivatarral és megerősödő északnyugati széllel újabb hidegfront éri el. Nyugaton már a reggeli óráktól egyre többfelé ered el az eső, valamint feltámad az északnyugatira forduló szél, majd a csapadékzóna estére a Duna vonalát is eléri. A nyugati tájakon helyenként már a 15 fokot sem éri el a csúcshőmérséklet.
Pénteken a Dunántúlon csak 10-15 mutathatnak a hőmérők. Egyre nagyobb területen várható kiadós eső,a Dunántúlon a hőérzetet a viharos északnyugati szél jelentősen csökkentheti, itt bizony már őszi kabátra lesz szükség.
Hétvégén barátságtalan, gyakran esős, többfelé szeles idő korvonalazódik, a Dunántúlon szombaton és vasárnap is nagy területen lehet viharos, helyenként erősen viharos az északnyugati szél. Keleten is jelentősen visszaesik a hőmérséklet, délutánonként mindössze 10-16 fokot mérhetünk.
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|