Durva lehűlés jön péntektől, berobban az ősz a hétvégére

A nyugati országrészbe már csütörtökön, majd hétvégére keleten is beköszönt a hűvös, kellemetlen ősz.

 

Szerdán az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de keleten főként a nap első felében még eső, zápor előfordulhat. Már csak néhol lehet élénk a légmozgás. Hajnalban 9-17, délután 22-27 fokot mérhetünk.

Csütörtökön a nyugati tájakat esővel, záporokkal, néhol egy-egy zivatarral és megerősödő északnyugati széllel újabb hidegfront éri el. Nyugaton már a reggeli óráktól egyre többfelé ered el az eső, valamint feltámad az északnyugatira forduló szél, majd a csapadékzóna estére a Duna vonalát is eléri. A nyugati tájakon helyenként már a 15 fokot sem éri el a csúcshőmérséklet.

Pénteken a Dunántúlon csak 10-15 mutathatnak a hőmérők. Egyre nagyobb területen várható kiadós eső,a Dunántúlon a hőérzetet a viharos északnyugati szél jelentősen csökkentheti, itt bizony már őszi kabátra lesz szükség.

Hétvégén barátságtalan, gyakran esős, többfelé szeles idő korvonalazódik, a Dunántúlon szombaton és vasárnap is nagy területen lehet viharos, helyenként erősen viharos az északnyugati szél. Keleten is jelentősen visszaesik a hőmérséklet, délutánonként mindössze 10-16 fokot mérhetünk.

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron