Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
A szülők közlekedési magatartása, személyes példamutatása jelentős mértékben meghatározhatja a gyermek közlekedési szabályokhoz való hozzáállását.
A közúti közlekedés biztonságán belül a gyermekbalesetek alakulása az egyik rendszeresen visszatérő kérdés. Oka, hogy a gyermekkorúakat érő közlekedési balesetek általában a legmegrázóbb, legnehezebben feldolgozható események közé tartoznak. A gyermekek a közúti közlekedés legvédtelenebb képviselői közé tartoznak, akik általában gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban. A járművek utasaiként pedig alapvetően a sofőrök vezetési stílusától, jogkövető magatartásától függ testi épségük, életük.
A gyermekekre azonban mindenhol potenciális veszélyek leselkednek, ahol gépjármű-közlekedés van. A forgalmas, vagy akár a gyérebb forgalmú utakon, azok mentén, a kijelölt gyalogos- átkelőhelyeknél, a lakó- és pihenőövezetekben, a bevásárló- központok parkolóiban, a játszóterek és találkozóhelyek környezetében. A legfiatalabb korosztály tagjai még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, melyek a biztonságos közlekedéshez szükségesek, továbbá a rájuk leselkedő veszélyekkel sincsenek tisztában.
Azonban fontos kiemelni, hogy a gyermekkor a legfogékonyabb időszak, amikor a tanulás hatásfoka kiemelkedően magas. A helyes közlekedési magatartás kialakítása szempontjából nagyon nem mindegy, hogy a gyermekeket milyen környezet veszi körül, hiszen a pozitív és negatív minták egyaránt nagymértékben befolyásolják a gyermekek fejlődését. A szülők közlekedési magatartása, személyes példamutatása jelentős mértékben meghatározhatja a gyermek közlekedési szabályokhoz való hozzáállását. Amennyiben a gyermek azt látja, hogy a szülő megtartja a közlekedés szabályait, és őt is hasonló szellemben neveli, akkor a pozitív minta tovább öröklődhet. Ellenkező esetben, amikor az óvodában vagy az általános iskolában a gyermeket a szabályos közlekedésre készítik fel, ugyanakkor a szülő rendszeresen tiltott helyen viszi át a gyermeket az úttesten, akkor a közlekedésre nevelés hatása nem kellő mértékben, vagy nem érvényesül. A felnőttek felelőssége óriási a gyermekek közúti baleseti sérülései vonatkozásában is (passzív biztonsági eszközök használatának hiánya, a negatív minta követése).
A gyermekbiztonsági rendszer:
Magyarországon a biztonsági gyermekülések használatát a KRESZ 2002. január 1-jén hatályba lépett módosítása tette kötelezővé. A szabály megszegése szankciót von maga után, a bírság pedig a gépjárművezetőt terheli. A gyermekbiztonsági rendszer speciális védőeszköz, amely elsősorban közlekedési baleset esetén nyújt védelmet. Használata megakadályozza, hogy a gyermek az ütközés következtében kiessen, ami az esetek többségében tragédiához vezet, továbbá a rendszer használata jelentősen csökkenti a személyi sérülés kialakulásának veszélyét.
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|