Minden eddiginél több vonattal jön az idei Emlékvonatozás Somogyban

A Belső-Somogyot a Balatonnal összekötő, 37-es számú Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalon 1893. október 24-én indult meg a forgalom.

 

Építésének célja az volt, hogy az itt megtermelt mezőgazdasági árut vasúton szállítsák el. A személyforgalmat 116 év folyamatos üzem után, 2009. december 13-tól függesztették fel. A 2020. július 25-ei villámárvíz következtében a vasútvonal déli szakasza több helyen oly mértékben megsérült, hogy a Böhönye-Somogyszob vonalszakasz vonattal nem járható. 

Lelkes vasútbarátok 2018 óta minden évben emlékvonatozást szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a vasútvonal szükségességére és a benne rejlő fejlesztési lehetőségekre. Az elmúlt évek eseményei összehozták a vasútvonal által érintett települések önkormányzatait és civil szervezeteit. Az idei programsorozat egyik célja, hogy megmutassák, milyen lehetne a vasútvonal ütemes menetrendje 15 év elteltével.

2024. október 19-én (szombaton) 4 vonatpár is közlekedni fog a vonalon. A Bzmot motorkocsiból és Bzx mellékkocsiból álló szerelvény S37 személyvonatként 8:20-kor, 12:10-kor és 16:10-kor indul Balatonszentgyörgyről. A reggeli és délutáni járat Böhönyéig közlekedik, míg a középső egy marcali betétjárat lesz. Egy M41 típusú mozdony által vontatott, 4 retró személykocsiból álló szerelvény Boronka expresszvonat néven 9:58-kor indul Balatonszentgyörgyről és szintén Böhönyéig közlekedik. Külön érdekesség, hogy a két szerelvény délelőtt 11 órakor és délután 14 órakor keresztezik egymással Marcaliban, ilyen pillanat 15 évvel ezelőtt volt utoljára a csendes somogyi állomáson.

A Boronka expresszvonat utasait Böhönyén 12:05-kor polgármesteri köszöntő és a Böhönyei Dalkör műsora fogadja. A helyi civil szervezetek édes és sós süteményekkel, ásványvízzel, üdítővel, helyi borral és pálinkával kedveskednek a vonat utasainak. A vasútállomás előtti téren kívülről-belülről megtekinthető lesz a Volánbusz Zrt. tulajdonát képező, a Kapos Volán részére 1967-ben gyártott, FAROS-1 forgalmi rendszámú,  Ikarus 55 Lux típusú nosztalgia autóbusz, amely retró vonatpótló autóbuszként közlekedik Felsőbogátpuszta és Segesd érintésével Somogyszobra és vissza. 13 órától Mesztegnyőn is színes programok várják az érdeklődőket. A polgármesteri köszöntő után a Honi Hagyományőrző Egyesület vidám műsorát lehet megtekinteni, a helyiek ezen kívül zsíros kenyérrel és finom italokkal is készülnek. Az expresszvonat itteni tartózkodása alatt látogatást tesz a helyi gabonatároló cég iparvágányán. Marcali Város Önkormányzatának támogatásával a szervezők 14 órától Marcaliban ásványvízzel és friss pogácsával kedveskednek az utasoknak, majd az S37 vonat szerelvénye látogatást tesz a helyi iparvágányon. Közben az állomás I. vágányán kívülről-belülről megtekinthető lesz a MÁV Zrt. UDJ-042 pályaszámú univerzális darus járműve, amely a különvonat közlekedésig folyamatosan dolgozik a vasútvonalon.

A vasútvonalon közlekedő vonatok Balatonszentgyörgy és Böhönye között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, fotók készítésére minden esetben lesz idő és lehetőség.

Jelentkezni a vasutvonal37@gmail.com e-mail címre írt e-mailben lehet, a menetjegy ára az utazási viszonytól függően 5.000.- és 12.000.- forint között mozog.

Bővebb információ az Emlékvonatozás hivatalos Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087162281065

Jelentkezési határidő: 2024. október 15.

Időpont: 
2024/10/19 - 08:00

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron