M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

A kaposvári Vármegyeháza Dísztermében tartott ünnepségen kedden adták át a Somogyi Értékdíjakat, amelyeket a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság ítélt oda.
Vörös Mátyás, a bizottság elnöke és a közgyűlés alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az értéktár immár 203 helyi értéket őriz, ami a települések aktív részvételének is köszönhető. Ugyanakkor rámutatott, hogy még sok felfedezésre váró érték rejlik Somogyban, és kiemelte a fiatalok szerepét az értékek felkutatásában. Példaként említette a középiskolások számára tavaly kiírt pályázatot, amelynek egyik javaslata bekerült az értéktárba. A fiatalok bevonását a jövőben is folytatni kívánják.
Kulturális örökség kategória:
Sport kategória:
Épített környezet kategória:
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|