A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

Kaposváron, a Dózsa György utcában január 14-én 23 óra előtt néhány perccel anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.
Az akkor még ismeretlen gépkocsivezető a Fő utca irányából a Budai Nagy Antal utca irányába száguldott, amikor a vasútállomással szemben felhajtott a padkára, majd kidöntött egy jelzőtáblát. A balesetet követően a hatóság értesítése nélkül elhajtott. A rendőrök a hátrahagyott első rendszámtábla, a térfigyelő-kamerafelvételek, valamint a helyszínről továbbvezető olajnyomok alapján rövidesen megtalálták a sérült autót egy közeli parkolóban, majd nem sokkal később a járművezetőt és utasát is. A 26 éves helyi lakosnál felmerült az ittasság gyanúja, ezért további mintavételre állítottak elő, vezetői engedélyét pedig elvették. A Kaposvári Rendőrkapitányság a férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja, valamint a baleset okozásáért indított eljárást.
Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák!
Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.
…hogy mindenki hazaérjen!
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|