Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Összevont állatvédelmi akciót tartottak civilek és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal szakemberei január 23-án a somogyi Nemesviden.
A belterületi ingatlanon nem megfelelő tartási körülmények között összesen 183 állatot találtak, köztük 152 kutyát (főként husky, spicc, ausztrál juhászkutya, német juhászkutya, dobermann egyedeket), 10 macskát, 8 juhot és 13 kacsát.
A bejelentést a Szurkolók az Állatokért Alapítvány tette a kormányhivatalnál, mert úgy értesültek, hogy a településen egy német állampolgár nagyszámú kutyát tart rossz körülmények között. Hivatalunk szakemberei (hatósági állatorvos, jogász, tolmács, állategészségügyi felügyelők) a civilek közreműködésével tartottak szemlét.
A helyszíni ellenőrzésen tapasztaltak szerint az ingatlan többnyire sötét, levegőtlen épületi és építményei zsúfolásig voltak kutyákkal, míg a szabadban tartott állatoknak tulajdonosuk csak részben biztosított olyan helyet, ahová behúzódhattak. A szakemberek kilenc jelöletlen ebet is találtak, de a méltatlan tartási körülmények ellenére az állatok általános kondíciója többségében kielégítő volt. A razzia végén hatósági intézkedés keretében tíz kutya azonnali elszállíttatására került sor a civilek közreműködésével, további 101 kutya elhelyezéséről a jövő héten gondoskodnak.
A hatósági állatorvos elrendelte, hogy a tulajdonos nem vihet el és nem hozhat új állatot a területre, ami összesen csak mintegy 40 kutya tartására alkalmas. A német állampolgár ellen hatósági eljárás indult.
Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|