Drón segítségével érték tetten a betörőket Darányban

A barcsi rendőrök fogták el az apa-fia duót, a bűncselekményhez használt autójukat pedig lefoglalták.

 

Február 13-án délelőtt a hatóság tudomására jutott, hogy egy gyanúsan viselkedő páros, feltehetőleg betörők járják Darány utcáit. A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint drónt vetettek be. Kisvártatva a drónkezelő észrevette, amint egy ház udvarából tart kifelé az egyik feltételezett gyanúsított, társa eközben a kocsiban várakozott. A férfi éppen elsétált volna a helyszínről, amikor a rendőrök elfogták, míg tettestársa az autóval próbált meg elmenekülni, azonban őt is hamarosan utolérték és elfogták.

 

Mindkettőjüket előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol a 37 és 71 éves újpetrei lakosokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a közelmúltban hatrendbeli betörés írható az apa-fia páros számlájára, akik a bűncselekményekkel több millió forint kárt okoztak.

 

Videó az elfogásról:

 

Időpont: 
péntek, 2025, február 14 - 17:50

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron