Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Fonyódon, a Bartók Béla és a Fő utca kereszteződésében lévő zebrán haladt át egy nő és két gyerek március 3-án reggel, amikor egy kanyarodó autós elütötte őket.
A gyalogosok szerencsére sérülés nélkül megúszták a balesetet. A Fonyódi Rendőrkapitányság az 51 éves helyi sofőrt 8 hónapra eltiltotta a vezetéstől, valamint pénzbírsággal sújtotta.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz.
Az erős napfény gyakran okozhat olyan jelentős tükröződéseket, melyek korlátozhatják a látást, és jelentős zavarokat idézhetnek elő a jármű vezetésében. Különösen a napfelkeltét követő, valamint a naplemente előtti órákban – ami gyakorlatilag egybe esik a reggeli és késő délutáni csúcsforgalom idejével – számolnunk kell a szemből érő napsugarak vakító hatásával. Ez a vakító hatás esetenként olyan jelentős mértékű is lehet, hogy bizonyos közlekedési szituáció megfelelő felmérése, ezáltal körültekintő és biztonságos kezelése lehetetlenné válik. A napellenző ilyenkor nem nyújt elégséges megoldást, a napszemüveg viselése azonban csökkentheti az ilyen jellegű balesetek kialakulásának a veszélyét. A napfény vakító hatása szennyezett szélvédő esetén fokozódik, ezért fontos, hogy azok tiszta és páramentes állapotban legyenek.
Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!
…hogy mindenki hazaérjen!
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|