A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Varázslatos pillanatok címmel nyílt kiállítás hétfőn Kaposváron a Kormányhivatal Galériában. A tárlaton Horváth Erzsébet természetfotós mintegy 30 képét láthatja a közönség április 16-ig.
Több évtizedes somogyi kötődés és folyamatos technikai fejlődés jellemzi Horváth Erzsébet tevékenységét, aki állatorvosként mintegy négy évtizede a magyar tenger mellett nyaral. Így a természet, a növény- és állatvilág az élete szerves részét képezi az életének. A pillanatokat megragadó fotózást még Pajtás géppel kezdte, majd a kor technikai fejlődését követve tanulta meg az újabbnál újabb fényképezőgépek működését, használatát, a fényképek digitális feldolgozását.
A tárlatnyitón Lőrincz Sándor galériavezető köszöntőjében arról beszélt, hogy a fotós képein tükröződik a természet szeretete, a transzcendeshez való kötődés, amire a böjti időszakban még fogékonyabb az ember. Az alkotások között számos remek, díjazott pillanatkép található, amelyek a természet szeretetére fókuszálva igazolják a Teremtő nagyságát. Kiemelte, hogy az a természet köszön vissza a fotókról, amiről a somogyi Göllében született Fekete István is oly nagy szeretettel írt elbeszéléseiben és regényeiben.
Sélley Miklós fotográfus a kiállítást megnyitva felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az alkotó fotói mennyire összhangban vannak a természettel, nem zavarva azt a fotós tevékenységével. A szakember méltatta Horváth Erzsébet technikai tudását és egyedi nézőpontját, melyekkel az ezredmásodpernyi villanásokat is képes úgy megörökíteni, hogy azok ámulatba ejtsék és magukkal ragadják a nézőket.
A kiállításmegnyitón a Kaposvári Zenekedvelők Kórusa közreműködött.
A kiállítás megtekinthető 2025. április 16-ig hétfőtől csütörtökig: 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között.
Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|