A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből.
Mint hozzátették, hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét - a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik - írta az Agroinform.
Felidézik: a KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.
Az időszakos visszaesés ellenére a hazai tojástermelő szektor hosszabb távon pozitív kilátásokkal szembesül. A tojás sikeresen beépült az egészségtudatos táplálkozási trendekbe, ami stabil keresletet biztosít a termék iránt. Európán belül a magyar tojástermelés alapvetően versenyképesnek tekinthető, a költségszint nagyjából a lengyellel megegyező.
Az MBH Bank szakértője szerint a ketreces állattartás európai uniós tiltását előbb-utóbb be fogják vezetni, ami szintén jelentős változtatásokat tesz majd szükségessé az ágazatban. Ma jellemzően (80 százalék feletti arányban) a feljavított ketreces tartást alkalmazzák a telepeken, de az új kapacitások létrehozásakor várhatóan már a technológiacserében gondolkodnak majd a támogatásokat elnyerő gazdálkodók. Piaci becslések szerint a ketreces tartás gyors tiltása a jelenlegi tojásárak legalább 50-100 százalékos emelked sével járna - vélekedett a szakember.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |