Agroinform.hu: kilencven forint körül alakulhat az idei húsvéti tojás átlagára

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből.

 

Mint hozzátették, hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.

 

A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét - a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik - írta az Agroinform.

Felidézik: a KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.

 

Az időszakos visszaesés ellenére a hazai tojástermelő szektor hosszabb távon pozitív kilátásokkal szembesül. A tojás sikeresen beépült az egészségtudatos táplálkozási trendekbe, ami stabil keresletet biztosít a termék iránt. Európán belül a magyar tojástermelés alapvetően versenyképesnek tekinthető, a költségszint nagyjából a lengyellel megegyező.

 

Az MBH Bank szakértője szerint a ketreces állattartás európai uniós tiltását előbb-utóbb be fogják vezetni, ami szintén jelentős változtatásokat tesz majd szükségessé az ágazatban. Ma jellemzően (80 százalék feletti arányban) a feljavított ketreces tartást alkalmazzák a telepeken, de az új kapacitások létrehozásakor várhatóan már a technológiacserében gondolkodnak majd a támogatásokat elnyerő gazdálkodók. Piaci becslések szerint a ketreces tartás gyors tiltása a jelenlegi tojásárak legalább 50-100 százalékos emelked  sével járna - vélekedett a szakember.

Időpont: 
szerda, 2025, március 26 - 20:10

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron