Új gyalogos vasúti átjárót adtak át az ALDI-nál Balatonfenyvesen

Elkészült és már használatba is vehető Balatonfenyves legújabb fejlesztése: a labirintkorlátos gyalogos vasúti átjáró az ALDI áruháznál.

Az átjáró létrehozását Balatonfenyves önkormányzata kezdeményezte, ők készíttették el a terveket is. A kivitelezést a MÁV saját költségén vállalta, amelyért köszönet illeti őket. Az építési munkálatokhoz az ALDI előzetes engedélyét adta.

A gyalogos átjáró az ALDI parkolójában található, a Foxpost csomagautomata mellett, és a parkolót köti össze azzal a járdával, amely a nagyvasút és a kisvasút között épült meg néhány évvel ezelőtt. Az új átjáró megkönnyíti a Balaton felől érkezők számára az ALDI, valamint több környező ingatlan gyalogos megközelítését.

 

Ez a fejlesztés is jól példázza, hogy eredményes együttműködés valósulhat meg az önkormányzat, az állami vasúttársaság és a magánszféra szereplői között a helyi közösség javára.

Időpont: 
péntek, 2025, május 2 - 18:41

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron