Több mint három és fél ezer fiatal érettségizik Somogyban

Somogy vármegyében idén tavasszal 35 vizsgahelyszínen összesen 3525 érettségiző ad számot tudásáról.

A május 5-én kezdődött vizsgaidőszakban középszinten 25 vizsgatárgyból 8245, emelt szinten pedig 21 vizsgatárgyból 1546 vizsgajelentkezésre került sor.

 

Az idei érettségi vizsgaidőszak 2025. május 5-én, hétfőn kezdődik. Magyar nyelv és irodalom tárgyból a vármegyében 2 000 fő középszinten, illetve magyar mint idegen nyelv tárgyból 2 fő középszinten, 59 tanuló pedig emelt szinten teszi próbára tudását. Május 6-án matematikával folytatódik a vizsgaidőszak, amelyből középszinten 1943, emelt szinten 160 diák vizsgázik majd. Május 7-én a történelem vizsga következik, ahol – a jelentkezések alapján – középszinten 1886, míg emelt szinten 182vizsgajelentkezés történt, melyből 21 angol nyelvű volt. Május 8-án az angol nyelv, május 9-én pedig a német nyelv írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. Angol nyelvből emelt szinten kimagaslóan sok, 675 jelentkezés volt.

 

Somogy vármegyében lesz még idegen nyelvű vizsgatárgyakból emelt szintű érettségi francia, olasz, orosz és spanyol nyelvből.

 

Földrajz, kémia, történelem tárgyakból néhányan arra is vállalkoztak, hogy angol nyelven teszik le az emelt érettségi szintű vizsgáikat. Érdekességnek számít, hogy néhány vizsgázó belügyi rendészeti ismeretek, gazdasági ismeretek, honvédelmi alapismeretek, orosz nyelvből is érettségi vizsgát tesznek majd emelt szinten.

 

Az utolsó írásbeli vizsganap május 23-án lesz, ezt követően az érettségi vizsgaidőszak a szóbeli vizsgákkal folytatódik. Az emelt szintű szóbeli vizsgaidőszak június 3-tól 11-ig, míg a középszintű szóbeli vizsgaidőszak június 16-tól július 2-ig tart.

 

Az emelt szintű érettségi vizsgák előkészítését idén is a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Hatósági és Oktatási Osztálya végzi, amely – a vizsgázók számát és a vizsgatárgyak eloszlását figyelembe véve – kilenc középiskolát kért fel emelt szintű vizsgahelyszínként a szervezésében való közreműködésre.

 

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Időpont: 
kedd, 2025, május 6 - 08:22

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron