MATE Cross Run: rekordszámú nevezés érkezett

Rekordszámú, mintegy 420 induló nevezett a MATE Cross Run-ra.

Az előzetes regisztráció lezárult, de helyszíni nevezésre a felnőtt egyéni és az 1 kilométeres gyermekfutamban még lesz lehetőség. A terep-akadályfutó versenyt május 10-én, szombaton rendezik meg a Pannon Lovasakadémián.

A MATE Kaposvári Campus a Magyar Honvédséggel közösen, idén immár hetedik alkalommal rendezi meg a MATE Cross Run terep-akadályfutó versenyt, amelyre eddig 226 egyéni és 48 csapat nevezés futott be. Az egyéni versenyszámok közül a legnépszerűbb a felnőtt kategória, 110 fő teljesítené ugyanis 8 kilométeres távot, de a gyermekfutam is közkedvelt, 77 nevezés érkezett.  

 

A MATE Cross Run nemcsak egy sportprogram, hanem a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség egyetemi bajnoksága is, így különösen nagy öröm, hogy idén rekordszámú 13 felsőoktatási intézmény méretteti meg magát. 

 

A munkahelyi kategóriában ott lesznek a honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság, valamint a kaposvári cégek indulói is, összesen 15 csapat verseng majd az elsőségért. 

 

A szervezők hatalmas versenyre és nagyon izgalmas, kemény futamokra számítanak, hiszen a mezőnyben ott lesznek az előző évek női és férfi bajnokai is. 

Időpont: 
2025/05/10 - 09:00

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron