Gyerekek lepték el a tűzoltólaktanyákat Somogyban

Május utolsó vasárnapján, tíz órától 32 somogyi tűzoltólaktanya tárta ki kapuit az érdeklődők előtt.

Kicsik és nagyok találkozhattak hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltókkal, bepillanthattak a tűzoltók életébe, megismerkedhettek a tűzoltói hivatás szépségeivel, a felszerelésekkel és a tűzoltógépjárművekkel.

 

A gyerekek megismerhették a beavatkozások során használt felszereléseket, sőt kézbe vehették a gyakran emlegetett feszítő-vágó eszközöket is. Magukra ölthették a tűzoltók védőruháját, sőt, még „tüzet” is olthattak.


A nap folyamán több próbariasztást tartottak a laktanyákban, így a gyerekek és szüleik is átélhették a gyors készülődés izgalmait, milyen az, amikor a készenlétben lévő tűzoltók bevetési ruhát öltenek, és járműveikkel megkülönböztető fény- és hangjelzéssel vonulnak a baleset, vagy a tűz helyszínére.


A felnőttek számára is kínált programot a katasztrófavédelem, ismeretterjesztő bemutatókkal, kisfilmekkel várták őket a laktanyák. Sőt az autók szerelmesei felülhettek és fotót is készíthettek a többtonnás monstrumokkal, vagy éppen a nem hétköznapi járművekkel, például Marcaliban egy mocsárjáróval.

 

Siófokon hagyományőrző bemutatót tartottak a tűzoltóságon, majd a nap legnépszerűbb programja a habparti volt.

 

A rendezvény célja az volt, hogy tartalmas és felejthetetlen programot kínáljon az egész családnak, mindemellett a katasztrófavédelem munkatársai tájékoztassák a látogatókat arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében.

Időpont: 
hétfő, 2025, május 26 - 19:59

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron