Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Két autó rohant egymásba frontálisan hétfő reggel a 6501-es úton, Balatonendréd és Lulla között, Balatonendréd közelében – közölte a Katasztrófavédelem.
A súlyos közlekedési baleset következtében többen megsérültek, köztük egy hathetes csecsemő is, akit a mentők újraélesztettek.
Információink szerint a balesetet az okozhatta, hogy az egyik személyautó eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy kisbusszal, amelyben egy család utazott. A járművekben összesen négyen tartózkodtak, a baleset minden érintettje megsérült.

A siófoki hivatásos tűzoltók a helyszínre érkezve két utast is kiszabadítottak a roncsokból – az egyiket gerinchordágy segítségével, a másikat feszítővágóval. A mentési munkálatok során az autók áramtalanítása és a forgalmi akadály megszüntetése is megtörtént.

A helyszínre mentőautók mellett három mentőhelikopter is érkezett. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint két nőt és egy férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A kisbuszban utazó hathetes csecsemőt a mentők hosszas küzdelem után sikeresen újraélesztették, majd életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A baleset pontos körülményeit a hatóságok vizsgálják. Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták.
Fotó: Siófok Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (HTP)
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|