Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

A Magyar Tűzoltósport Egyesület Szolnokon szervezte meg augusztus 21-24-e között a Firefit Európa Bajnokságot és ennek a keretein belül került megrendezésre a Magyar bajnokság is.
A próbatételek között szerepelt egy tizenkét méter magas toronyba való feljutás, egy gerendadarab kalapálása, nyomás alatt lévő sugár elhúzása és a szimulált tűz eloltása, majd már erejük fogytán egy 82 kg-os bábut is be kellett húzniuk a célba a résztvevőknek.
Magyar Bajnokság:
Kiss János (Bolhás ÖTE) – 45 év feletti kategóriában 1. hely, abszolút versenyben 2. hely, időeredménye: 1:37,49, amellyel országos csúcsot állított be 45 év felettiek korosztályában, és ezzel az idővel első magyarként érdemelte ki az előkelő „HAIX Legend” címet.
Szita Ferenc (Böhönye ÖTE) – teljesítménye: 2:13,27
ifj. Bodó László (KÖTÉL Egyesület) – 30 év feletti kategóriában és az abszolút mezőnyben is 1. helyezett, új országos csúccsal: 1:34,38
Róth Benjámin (KÖTÉL Egyesület) – 18 év alatti kategóriában 1. helyezett
Tandem versenyekben elért eredmények:
Török Eszter – Tikász Ernesztina (KÖTÉL Egyesület) Tandem női kategóriában 1. hely
Nagy Kornél (Kurd ÖTE) – Tikász Ernesztina (KÖTÉL) Tandem mix kategóriában 2. hely
Török Eszter – ifj. Bodó László (KÖTÉL Egyesület) Tandem mix kategóriában 1. hely
Kiss János (Bolhás ÖTE) – Papp János (Mezőtúr HTP) Tandem 40 év feletti kategóriában férfi párosban 1. hely
Nagy Kornél (Kurd ÖTE) – ifj. Bodó László (KÖTÉL Egyesület) Tandem férfi párosban 1. hely
A nemzetközi mezőnyben is remekeltek a somogyi tűzoltók.
Európa-bajnoki eredmények:
Kiss János (Bolhás ÖTE) 45 év feletti kategóriában a 4. helyet szerezte meg.
Török Eszter – Tikász Ernesztina (KÖTÉL Egyesület) páros a női tandem kategóriában szintén a 4. helyen végzett.
Fotó: Kiss János
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|