Szita Károly: „Nincs helye az elektromos rollereknek a sétálóövezetekben”

Szita Károly, Kaposvár polgármestere közösségi oldalán fogalmazott határozottan az elektromos rollerekkel kapcsolatban.

Mint írta, ezek a járművek komoly veszélyt jelenthetnek a sétálóutcákban közlekedőkre, különösen a gyermekekre, a babakocsit toló édesanyákra és az idősekre.

 

„Az elektromos rollereknek nincs helye a sétálóövezetekben! Veszélyesek, főleg az ott sétálókra” – hangsúlyozta a városvezető.

 

A kaposvári polgármester nem egyedül lép fel az ügyben. Dr. Nemény Andrással, Szombathely polgármesterével közösen kezdeményezték, hogy a készülő új KRESZ szabályozásába kerüljön be a lehetőség a „rollerrel behajtani tilos” közlekedési táblák alkalmazására. Ezzel a települések vezetői meg akarják teremteni annak jogi hátterét, hogy a városok hatékonyabban tudják védeni a gyalogosokat a veszélyes közlekedési helyzetektől.

 

Az elektromos rollerek egyre népszerűbbek a városi közlekedésben, ugyanakkor számos európai nagyvárosban is problémát okoznak, különösen a belvárosi, gyalogosforgalomra kijelölt területeken. A kezdeményezés célja, hogy a városok szabadabban dönthessenek arról, mely területekre engedik be ezeket a járműveket, és melyeket tartanak kizárólag a gyalogosok biztonságos övezetének.

Időpont: 
szerda, 2025, szeptember 10 - 18:57

MAGAZIN

Órákon át oltották a tüzet Somogyban, több helyen kigyulladt a száraz növényzet

Nagyszakácsiba, Somogyudvarhelyre, Törökkoppányba és Szenyérre riasztották kedden a tűzoltókat szabadtéri tűz oltásához.

Hidegfront hozza az esőt Somogyba – zivatarokra is figyelmeztetnek

A nyugat felől érkező hidegfront csütörtökön Somogy vármegyében is meghozhatja a változást: záporokra, zivatarokra és egyre több csapadékra kell számítani, miközben a hétvégére jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Kamiontűz volt az M7-esen, Balatonboglárnál

Kigyulladt egy műanyag alkatrészeket szállító kamion pótkocsija kedd este az M7-es autópálya 144-es kilométerénél, Balatonboglárnál, a Budapest felé vezető oldalon.

Az udvarból az erdőig jutottak a lángok Ötvöskónyiban

 

Háztartási hulladékot égettek hétfőn este Ötvöskónyiban, egy Kónyi utcai ingatlan udvarán. A tűz továbbterjedt a közeli tarlóra és az erdő aljnövényzetére.

Szolgálatba helyezte magát a szabadnapos tűzoltó Kaposváron

Kigyulladt egy személyautó kedd délelőtt Kaposváron, a Berzsenyi utcában. Elsőként Somogyi Tamás tűzoltó hadnagy ért a helyszínre és azonnal megkezdte az oltást.

Még két napig tart a forróság Somogyban, utána érkezik a hidegfront

Somogy vármegyében szeptember 8-án, kedden továbbra is nyárias időre számíthatunk, sok napsütéssel és 30 fokot meghaladó csúcshőmérséklettel.

Állásajánlatok Kaposváron