Nemzetközi fesztivált rendeznek a BábSzínTérben
Háromnapos parkszínházi fesztivállal nyitja meg 16. évadát a BábSzínTér szeptember 19-21 között a kaposvári Vaszary parkban.
Utcaszínházi produkciók, gólyalábasok, óriásbábok, akrobaták, árnyjáték, tűz-és cirkuszszínház, pantomim, verskukker, játékmobilok várják a kicsiket és nagyobbakat is. A nemzetközi fesztiválra4országból érkeznek a szakma legelismertebb előadói, az amfiteátrum és a park egésze életre kel.
Péntek délutántól a Trapp Top Flotta legénysége nyitja a napot, akik káprázatos táltos paripákkal, földön, égen és levegőben mutatják be a Nap és Hold elrablásának történetét. Kora este világkörüli utazásban vehet részt a közönség a park épületeire vetített árnyszínházban.
Szombaton már a délelőtti órától várják a családokat, 10.00 és 16.00 órakor az amfiteátrumban bábelőadás kezdődik, miközben a parkban a GolyóZOO, verskukker, camera obscura működik, és dodók vonulására figyelhetnek fel az eseményre érkezők, ugyanakkor vitorláshajók úsztatására is lehetőség adódik majd. A napot tűzszínház és óriások földje árnybirodalom zárja, majd vasárnap,az amfiteátrumban cirkuszi hangulatot teremt a cseh Karromato kollektíva, akik a klasszikus marionettszínház misztikus világát idézik meg, szemet gyönyörködtető bábjaikkal.
Andricz Gabriella
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/07/24 - 16:00
-
2026/07/24 - 19:00
-
2026/07/24 - 19:30
-
2026/07/24 - 20:00
-
2026/07/24 - 20:00
MAGAZIN
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |












