Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
A rendezvénysorozat célja, hogy a zeneiskola növendékei és a város közönsége közvetlenül találkozhasson a hazai zenei élet kiemelkedő előadóival és pedagógusaival, bepillantást nyerve a különböző hangszeres és zenei irányzatok világába.
2025. október 16.
Pápai László – ütőhangszeres mesterkurzus
Szabó Gabriella-Haszonné Nepp Ivett – improvizációs mesterkurzus
2025. október 17.
Dávid Krisztina – gordonka mesterkurzus
Kohán István – klarinét mesterkurzus
2025. október 21.
„A hangok mindenhol laknak” – Kiss Bea mesterkurzus és hangverseny
2025. november 3.
Körtvélyesiné Petőfi Erika – hegedű mesterkurzus
2025. november 6.
Wolf Péter és Balog József – mesterkurzus és hangverseny
2025. november 7.
Alexander technika mesterkurzus – Kepes Julival
Husi Gyula – citera mesterkurzus (Somogyjád)
A programok nemcsak a szakmai fejlődést szolgálják, hanem élményt is nyújtanak a közönség számára, hiszen a mesterkurzusokat gyakran koncert is követi, ahol a mesterek és tanítványaik együtt lépnek színpadra.
A rendezvény minden korosztály számára nyitott, a szervezők szeretettel várnak minden zenerajongót és érdeklődőt.

![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|