Nőtt a lakástüzek száma Somogyban

Október elsejéig összesen 176 lakóépület gyulladt ki Somogyban, néggyel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A lakástüzekben 5 ember vesztette életét, tizenketten sérültek meg.

 

2022 első kilenc hónapjában 189, 2023-ban 193, 2024-ben 172, 2025-ben pedig 176 lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat. 

 

Negyvenhárom esetben a kéményben, huszonhét alkalommal a konyhában, tizenkilencszer a tároló helyiségben, tizenhétszer a hálószobában, tizenegyszer pedig a padláson csaptak fel a lángok. A leggyakrabban zárlat, nyílt láng használata, a kémény leromlott műszaki állapota, az elektromos hálózat túlterheltsége és a tűzhelyen felejtett étel miatt keletkezett tűz.

 

A beavatkozást 11 helyszínen gázpalackok nehezítették.

 

A 176 tűzzel érintett lakóház közül egyben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek életeket és anyagi javakat mentenek meg azzal, hogy a tüzet már annak keletkezésekor hangos sípolással jelzik. Minél hamarabb észleljük a tüzet, annál nagyobb eséllyel lehet azt eloltani, vagy a házból épségben kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat. 

 

A tűzesetek károsultjai legtöbbször idős emberek, ezért az ő körükben különösen fontos az odafigyelés, hiszen életkorukból, egészségi állapotukból fakadóan nagyobb az esélye az olyan tüzek keletkezésének, amelyek előidézője lehet a feledékenység, a figyelmetlenség és a tűzvédelem elhanyagolása.

Időpont: 
péntek, 2025, október 10 - 08:09

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron