A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Mindig a legrosszabbra készülnek a tűzoltók, így azt is számításba vették, hogy a tiltás ellenére lesz valaki, akinek a téli örömök komoly, életveszélyes helyzetté válnak.
A Balaton felszínét ugyan jég borítja, a vastagsága viszont eltérő, felszíne egyenetlen, ezért veszélyes rámenni. A siófoki hivatásos tűzoltók azt gyakorolták az elmúlt napokban, miként sietnének egy felelőtlen sportoló segítségére, aki alatt beszakadt a jég.
A feltételezett szituációban a Balaton jegén egyedül csúszkáló férfi alatt – a parttól mintegy 230 méterre - beszakadt a jég. Egy arra járó észrevette a bajbajutottat, ám a szerencsétlenül járt mentésére csak felkészült szakemberek tehetnek kísérletet, így azonnal hívta a 112-es segélyhívó számot, és megadta a pontos helyszínt. Mivel a víz hőmérséklete a jégfelület alatt 0-4 ℃, vagyis már 20-30 másodperc után hidegsokk következhet be (vérkeringési zavarok, a szívműködés leállása). Ezért minden perc számít ilyen esetben. A siófoki tűzoltók rövid idő alatt a helyszínre értek, majd egy speciális, erre a célra rendszeresített mentőstéggel közelítették meg az egyre türelmetlenebb férfit imitáló tűzoltót.

A vízparton maradó tűzoltók is hozzájárultak a mentés sikeréhez, a lékbe szakadt emberrel folyamatosan kommunikáltak, igyekeztek nyugalomra inteni és rábírni, hogy próbáljon meg a vízből kiemelkedni, hogy minél nagyobb felületen terüljön el a jégen. Amennyiben ez nem sikerül, kapaszkodjon a jégbe!

A férfit két tűzoltó megragadta, a stégre fektették, mentőkötelek biztosításával a partra húzták, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik gondoskodtak a kihűlés szélén álló férfiról.
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|