Téli gyaloglás a Deseda arborétumba

Nemcsak klubtagokat hívnak: szeretettel várják azokat is,
akik szívesen belekóstolnának a közös gyaloglás örömébe,
megismerkednének a Zselici Gyalogos Klubbal,
és eddig még csak fontolgatták a csatlakozást.

Találkozó: A Desedai Arborétumba vezető Szúnyog híd lábánál lévő Deseda forrásnál találkoznak.

Megközelíthető: Autóval vagy Kaposvár autóbusz-állomásról 12 óra 20 perckor Somogyaszalóra induló busszal, a Deseda parkerdő megállónál leszállva, majd egy kis sétával a Szúnyog hídig.

A túra kezdő- és befejezőpontja ugyanaz (körtúra).

Visszafelé induló buszok: 16:14

Össztáv: 6–7 km
Szintemelkedés: 62 m

A Szúnyog hídtól indulva a Gombási parkerdő felé indulnak, és a Pillangó tanösvényt érintve haladnak Magyaregres felé. A falu központjából térnek rá a piros jelzésre, és folytatják az utat a Desedai Arborétumba.

Idő függvényében bejárják az arborétumot, melynek egyik kanyargó útja 1,4 km, a másik útvonala pedig 1,7 km. Az arborétumból a Szúnyog hídon keresztül jönnek ki, majd a buszmegállóba, illetve a parkolóba mennek.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.

A túra átlagos egészségi állapotúaknak és kezdőknek is teljesíthető.

Ajánlják a kényelmes, csúszásmentes cipőt, valamint az időjárásnak megfelelő öltözetet. Túrabot vagy nordic walking bot használata ajánlott – segít az egyensúly megtartásában, növeli a biztonságot és tehermentesíti az ízületeket.

Időpont: 
2026/01/21 - 13:00

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron