Veszélyes szakaszok a Balaton jegén – fokozott óvatosságra intenek Siófoknál

A Balaton jegén továbbra is több veszélyes terület található, különösen Siófok térségében.

A Bahart közforgalmú kikötő keleti mólója előtti szakaszon a jég felnyílt, és a vízimadarak számára szabad vízfelület alakult ki. A területen jelentős repedések, úgynevezett rianások jelentek meg, amelyek a hét elején két jégbeszakadást is okoztak.

 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a parttól távol eső nyílt jégfelületek továbbra is kockázatosak. A jégvastagság előre nehezen kiszámítható, a rianások, repedések, valamint a kisebb hőforrások miatt pedig a jég bármikor megrepedhet. Bár a parttól 50–100 méterre mért jégvastagság eléri a 18–19 centimétert, ami elvileg biztonságosnak számít, a rianások felett mindössze 2–3 centiméter vastag a jég, így az életveszélyes lehet.

 

A rendőrség és a helyi önkormányzat hangsúlyozza: a Balaton jegére lépve mindenki kizárólag saját felelősségére tartózkodik a jégen. A balesetek megelőzése érdekében különösen fontos az alábbi szabályok betartása:

csak nappal és jó látási viszonyok között szabad a jégre lépni;

kerülni kell a járművek használatát a jégen;

soha ne menjünk egyedül, mindig társakkal együtt;

legyen nálunk feltöltött mobiltelefon vészhelyzet esetére;

korlátozott látási viszonyok között, valamint kikötők és veszteglőhelyek területén tilos a jégen tartózkodni.

 

A hatóságok fokozott ellenőrzésekkel és figyelmeztetésekkel igyekeznek biztosítani a biztonságot. A szabályszegőkre 6 500 forinttól akár 200 000 forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.

 

Vészhelyzet esetén azonnal hívható a 112-es segélyhívó szám, illetve a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 1817-es vízi segélyhívó telefonszáma.

 

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron