Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

A nyomozók a DELTA Program keretében március 5-én este, Siófokon fogták el azt a 26 éves balatonszabadi lakost, akit kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.
A rajtaütés egyben tettenérést is jelentett, egy vásárlót az ingatlanból kilépve, kettő továbbit pedig még a díler lakásában fogtak el a rendőrök. A kereskedőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A három fogyasztó ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
Az egyenruhások a férfi lakhelyén több mint 500 gramm droggyanús anyagot találtak, amiben a gyorsteszt THC jelenlétét mutatta ki. A nyomozók a bűnös vagyon elvonására is intézkedtek, 435 000 forint készpénzt foglaltak le a helyszínen.
A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|