Embercsempészt fogtak el Somogyban

A polgárőrökkel közösen kutatták fel azt az olasz állampolgárt, aki hét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján a járőrök szeptember 18-án délután az M7-es autópályán követni kezdtek egy mikrobuszt. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem Zamárdinál lehajtott a pályáról, a városban pedig az utasaival együtt gyalogosan próbáltak meg elmenekülni.

 

A helyszínre nagy létszámú rendőri erő érkezett, és a kutatásba perceken belül a somogyi polgárőrök is becsatlakoztak. Drónt küldtek a levegőbe, az operátor pedig az égből látottak alapján adott pontos iránymutatást az elfogásban részt vevő egyenruhásoknak.

 

Az autót egy olasz férfi vezette, aki rajta kívül hét, magukat bangladesi és pakisztáni állampolgárnak valló illegális migránst szállított, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően az illegális bevándorlókat Tompánál, az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján átkísérték.

 

A 40 éves járművezetőt a Somogyi Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Időpont: 
kedd, 2026, szeptember 22 - 18:43

MAGAZIN

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzben

Meggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.

Oszlopnak hajtott egy autó Pusztakovácsiban

Árokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.

Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő Kaposváron

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban:

Állásajánlatok Kaposváron