A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 2016. július 4-8. között rendezi meg a fogyatékossággal élő emberek XXIX. Országos Speciális Művészeti Fesztiválját Kaposváron. A rendezvény mottója: Kell egy hét Együttlét!
A kulturális fesztivál elsődleges célja az értelmi fogyatékos emberek otthonaiban, rehabilitációs intézeteiben, napközi otthonaiban és speciális iskoláiban működő művészeti műhelyekben és kultúrkörökben végzett művészeti munka és kulturális tevékenység bemutatása. Ezen túlmenően azonban két olyan kiemelten fontos elvárásnak is meg kell, hogy feleljen a fesztivál, mint a kultúraközvetítés, azaz a sérült művészek sajátos látásmódjának közvetítése, hasonlóképpen számukra kulturális javak közvetítése, valamint az egyes műhelyek és alkotói közösségek egymás közti kapcsolatainak ápolása és kiszélesítése.
Az összművészeti fesztiválon 42 magyarországi szociális és oktatási intézmény, alapítvány, egyesület több, mint 650 résztvevővel képviselteti magát.
A fesztivál fő vonulatát - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – a sérült alkotók és esetenként segítőik ének, néptánc, társastánc, moderntánc, vers- és prózamondó, színjátszó, hangszeres zenei, valamint bábjáték előadásai képezik.
E bemutatók színhelye az Együd Árpád Kulturális Központ lesz naponta 9.00-17.00 óra között. Évtizedes tapasztalat szerint a fesztiválon bemutatott produkciók és alkotások csaknem minden művészeti ágat és műfajt érintenek, illetve ezek csúcsteljesítményeit reprezentálják.
A programsorozat július 4-én délután a fesztiváli résztvevők felvonulásával indul, melyet a Kaposvár Helyőrség Fúvószenekar vezet az Agórába. A nyitóesten az újpalotai Figura, a szekszárdi Bíborszín, és a balmazújvárosi Wywaras tánccsoport különleges, ezen alkalomra koreografált, helyi művészeti csoportok, mint a Somogy Táncegyüttes és a Bódis Nagy Katinka Táncstúdió táncosaival együttműködésben színre vitt előadását tekinthetik meg az érdeklődők.
Az estet Szűcs Antal Gábor és Horváth János gitárduója zárja.
A többségi társadalom tagjaihoz való közelítés, az integráció lehetséges módon történő előmozdítását célozza az a kezdeményezés, hogy a sérült alkotók és művészeti csoportjaik a Kossuth téren felállított színpadon is bemutatkozhatnak.
Délutánonként válogatott zenei- és táncprodukciók kerülnek színpadra, esténként koncerteken szórakozhatnak a résztvevők. A fellépők között ott lesz a HANGADÓK, a DIGITAL BAND, és a MISTERY GANG.
A kísérőrendezvények között kiemelt helyet kap az Agórában megtekinthető, a rendezvényt felvezető kiállítás, mely sérült művészek festményeiből és fotóiból mutat be válogatást LélekKépek címmel. A sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításmegnyitóra június 27-én 17 órakor kerül sor.
Hasonlóképpen itt tekinthető meg az MSMME korábbi fesztiváljainak fellépőiről készült SZínpadkÉPEK portréfotó kiállítás.
A résztvevők számát és összművészeti jellegét tekintve Európában egyedülálló Speciális Művészeti Fesztivál programsorozata a befogadó város, Kaposvár kulturális életének megkerülhetetlen eseménye kíván lenni, mely Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület és az Együd Árpád Kulturális Központ közös szervezésében valósul meg.