Októberben költözik a Csiky

 

 

Költözik a színházi társulat, megkezdődik a Csiky felújítása – elindul a Modern Városok Program Kaposváron

A színház 9 milliárdos felújításához november 14-én átadják az épületet a kivitelezőnek, az építkezés ideje alatt az Együd Árpád Kulturális Központban lesznek az előadások.

Kaposvár első állandó színházaként 1911-ben nyitotta meg a Csiky a kapuit a nagyközönség előtt, Magyar Ede és Stahl József tervei alapján épült meg az azóta is a város jelképeként szolgáló létesítmény. Az 1955-ös esztendőtől állandó társulat működik benne, 1965-ben kibővítették, majd a 1980-as évek végén felújították, ekkor kerültek be a mai is használatos színpadi technikák. Azóta a teátrumon jelentősebb átalakítás nem történt, így mostanra esedékessé vált a felújítása, kibővítése és modernizálása.

A Babett hazudik című előadással fog búcsúzni a társulat a teátrumtól, ezt október 28-án a Stúdió színpadon láthatja majd a közönség, de lesz még 14-én egy nyílt nap, amikor a városlakók is elköszönhetnek a mostani épülettől – mondta el dr. Fülöp Péter megbízott igazgató.

Állásajánlatok Kaposváron