Együtt a nők elleni erőszak ellen Kaposváron

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Borostyánvirág Alapítvánnyal karöltve figyelemfelhívó programot szervezett Kaposváron.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is megemlékezett a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjáról, melyet 1981 óta november 25-én tartanak világszerte.

A világnapra tekintettel 2019. november 25-én Kaposváron a Borostyánvirág Anyaotthon előadóinak közreműködésével interaktív foglalkozáson vettek részt a Pécsi Tudományegyetem Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai.

 

A program során a kapcsolati erőszakról, annak kialakulásáról kaptak információt a diákok, majd egy preventív célzatú filmet elemeztek közösen az előadókkal. Biró Dániel, a Borostyánvirág Anyaotthon vezetője a nap legfontosabb üzeneteként azt emelte ki, hogy van kitől segítséget kérni.

 

A tapasztalatok sajnálatos módon továbbra is azt mutatják, hogy Magyarországon az áldozatok sokszor nem tudják, hogy hova, kihez fordulhatnak segítségért. A program egyik legfontosabb üzenete, hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben élőkkel szemben, szükség esetén merjünk, tudjunk segítséget kérni a rendőrségtől vagy egyéb segélyszervezettől.

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron