Jótékonysági gála a Csiky Gergely Színházban

Idén is adománygyűjtésbe kezd a Csiky Gergely Színház!

Évek óta Önökkel együtt készülünk arra, hogy több száz család és gyermek karácsonyát tegyük szeretetteljessé! Egy ajándéktasak feltöltése nem megterhelő, de valakinek boldog pillanatokat okoz Szenteste. 

 

A jótékonysági felhívásunk, mint kezdeményezés ebben az évben is az ünnepre való felkészüléshez nyújt segítséget, így most is tartós élelmiszereket és jó állapotban lévő játékokat szeretnénk összegyűjteni. A kivitelezésben is segítünk, hiszen az Adventi Gálánkra jelképes összegen megvásárolt jegy (500 Ft) ellenében egy Csiky ajándéktasakot adunk, amit feltöltve várunk vissza a jegyirodánkba, ahol egészen december 15-ig gyűjtjük az adományokat. 

 

A gyűjtés mellett azt a lehetőséget is felajánljuk, hogy rászoruló kisgyermeknek színházjegyet is vásárolhat az adományozó, amit a jegyirodánkban hagyhat. Mi eljuttatjuk olyan kisgyermekekhez, akik korábban nem jártak még színházban. 

Varázsoljuk együtt szebbé a szívünket, osszuk meg a készülődés örömét másokkal is!

 

A több éves gyűjtésben a Compass Egyesület társszervezőként áll mellettünk. Segítségük és munkájuk nélkülözhetetlen! Idén is közös erővel gyűjtünk és juttatjuk el az adományokat a rászorulókhoz.

 

Az elmúlt években már kaposvári sportolók, vállalkozások és magánszemélyei is csatlakoztak hozzánk, idén is bízunk a sikeres összefogásban!

 

Adventi Jótékonysági Gála

2019. december 8. 16 óra

Csiky Gergely Színház 

 

Információs elérhetőségünk:

jotekonysag@csiky.hu

82/511-207, 82/511-208

 

Időpont: 
2019/12/08 - 16:00

MAGAZIN

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Állásajánlatok Kaposváron