A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Az esztendő végére befejeződhet Kaposvár új közlekedési csomópontjának kivitelezése.
A fejlesztéssel a klímavédelemhez is hozzájárul a város, hiszen a közlekedés átszervezése, az új utak megnyitása, a városrészek közötti új közúti összeköttetés megteremtése csökkenti a járművek károsanyag-kibocsátását – mondta az épülő Esterházy hídon tartott hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester.
Az Esterházy Pálról elnevezett gyalogos-kerékpáros híd új jelképe lesz a városnak, amely révén még több ember számára válik beazonosíthatóvá a somogyi megyeszékhely.
Jelenleg a projekt valamennyi fejlesztésénél zajlik a munka. A belvárosban az egy héttel ezelőtt bevezetett új forgalmi rend lehetővé tette a helyi autóbusz-állomás kiköltözését és munkaterületté válását. A forgalom már az Áchim András utca új nyomvonalán halad. Az új gyalogos-kerékpáros híd acélszerkezete összeállt, már az 50 méter magas pilon tartja a hídtestet.
A vasútállomás előtti ideiglenes körforgalom gördülékenyebbé tette az áthaladást mind a gyalogosok, mind a járművek számára. A Béla király utca-Hársfa utca-Baross Gábor utca kereszteződésében megkezdődött közművek kiváltása és a körforgalmi csomópont kialakítása.
A Szarvas üzletház előtti területen megkezdődött annak a turbó körforgalomnak az építése, amely a Noszlopy utcainak lesz a párja, s amely jelentősen javítja majd a közlekedés feltételeit a belvárosban.
A kivitelezőnek egy élő, lüktető belvárosban, a közlekedés fenntartása mellett kell létrehoznia a központot, ez fokozott odafigyelést és az arra járók közreműködését igényli. Köszönet akaposváriaknak a türelemért!
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|