Legyen a kaposvári Szabadságfa az Európai Év Fája - szombattól szavazhatunk

Az Európai Év Fája verseny immár tizedik éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére.

Magyarországot idén egy több mint 90 éves kocsányos tölgy, a kaposvári Szabadságfa képviseli, amely 2019. októberében 4431 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa. A nyertes fa a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, 1929. április 18-án, ültették a két évvel korábban átadott épület elé. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették.

Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, hisz az iskolai ünnepségek, évnyitók, évzárók helyszíne az udvar, ahol a fa áll. Időről időre az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

A most induló európai versenyben, akárcsak tavaly, két fára szavazhat mindenki. Nem lesz könnyű választani – a hazai jelölt 15 versenytársa között megtalálhatjuk például a boszorkánytölgyet, amely Hollandia jelöltje, vagy a 200 éves bodzafát is Lengyelországból.

A szavazás február 29-ig tart, a szavazatok számának alakulását február 23-ig lehet majd követni, a szavazás ezután titkossá válik, az eredményt pedig március 17-én a brüsszeli díjátadón hozzák majd nyilvánosságra a szervezők.

Ismerkedjen meg a döntős fák történeteivel itt: https://www.treeoftheyear.org/vote

 

A versenyben induló fákról képek letölthetőek itt: https://www.treeoftheyear.org/Media

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron