Pedagógusok ajándékoztak "nem luxus táskát" az Anyaotthon lakóinak

A "Nem luxus táska" kampány célja, hogy rászoruló nők­nek egy táskába összecsomagolva alapvető női higiéniás és fehérnemű csomagot gyűjtenek, amit a kampány után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével a nehéz körülmények között levő nőknek adományoznakk országszerte.

Olyan nőknek szeretnék adni ezeket a táskákat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de természetesen ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket, amiben a táskák nagyon sokat tudnak segíteni. Ami számunkra természetes, nekik sokszor elérhetetlen. Amikor azon gondolkodunk, hogy melyik márkájú egészségügyi betétet vegyünk a drogériában, eszünkbe sem jut, hogy vajon, akinek nincs fürdőszobája, ő nem a márkák között válogat, hanem az élelmiszer és a higiéniás termékek között.

 

Az országos kezdeményezés kapcsán a Munkácsy Mihály Gimnázium, a Táncsics Mihály Gimnázium és a Kisfaludy Utcai Tagiskola pedagógusai is összefogtak és meglepték a Borostyánvirág Anyaothonban lakó anyákat, serdülő lányokat azokkal a táskákkal, melyben alapvető higiéniás termékek, "női holmik" kerültek.

Nagy örömmel fogadták lakóink az adományt, mely sokkal mélyebb tartalmat hordoz annál, hogy kaptak egy nagyon remek még sokáig használható női táskát és a benne található dolgokat. 

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron