Kiállítás Kolonics Györgyről a Kaposvár Arénában

Időpont: 
2020/02/10 - 15:00

Kolonics, a Sportlegenda címmel egyhónapos kiállítás nyílik a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus emlékére.

Az archív filmek és fotók mellett a sportoló érmeit, kenuit, lapátját tekintheti meg a nagyközönség. A versenyző teljes karrierjét bemutató tárlat február 10-én nyílik a Kaposvár Arénában és ingyenesen lesz látogatható. Országszerte eddig több mint ötvenezren tekintették meg. A kiállítás látogatása előzetes regisztrációhoz lesz kötve, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola központi telefonszámán (06-82/ 527 690) kell majd bejelentkezni.

 

A vándorkiállításról a Kolonics Alapítvány az alábbiakat írja:

Kiállításunk célja, hogy méltó emléket állítson a 2008-ban elhunyt Kolonics György rendkívül hosszú és gyümölcsöző pályafutásának, valamint közösségi tevékenységének. „Koló”, ahogyan a csapattársai nevezték, nem csak kivételes kenus volt adottságai, valamint a világon egyedülálló technikája révén, de erényeivel is kitűnt embertársai közül. A sportot, amelyre született, példás szorgalommal, alázattal és áldozatkészséggel művelte.

Úgy gondoljuk, nem kell egy embert személyesen ismerni ahhoz, hogy motivációt nyerjünk általa. Történelmünk nagyjait sem ismertük személyesen, mégis büszkék vagyunk rájuk és révükön a nemzetünkre is. Hisszük, hogy Koló már közéjük tartozik. Azért született ez a kiállítás, hogy azok is megismerhessék a legendássá vált szerény fiú történetét, akik nem a víz mellett töltötték gyermekkorukat. 

A kiállítás rendezését felvállaló Kolonics György Alapítvány deklarált célja is éppen a nagyszerű példakép talán legfontosabb feladatának átvállalása:

Lehetőséget teremteni a gyerekeknek, hogy megismerjék a sport szépségeit és személyiségformáló erejét. Esélyt adni nekik, hogy a mozgást válasszák az egészségtelen életmód helyett és a felnőttkor alapját jelentő rendszeres munkát a céltalanság helyett.

A kiállítás megrendezésével így azt az álmot kívánjuk megvalósulása felé elindítani, hogy Magyarországon a tömegsport és az egészséges életmód legyen ismét a kultúra, más szóval a hétköznapi cselekedetek része!

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron