Horváth Tamás koncert Kaposváron

Majka és Curtis után egy másik komoly rajongótáborral rendelkező előadó is ellátogat Kaposvárra: Horváth Tamás

Mivel a koncert időpontja szeptember 5. valószínűleg a Miénk a város rendezvényen láthatjuk majd az énekest.

Horváth Tamás zenész családban született,  gyermekkorában kezdett megismerkedni a zenével, 8 éves kora óta gitározik. 16 évesen indult el a Megasztár negyedik szériájában, ahol az élő adásba már nem került be. Következő évben, 2009-ben elindult a Csillag születik tehetségkutató műsorban, ahol a harmadik középdöntőben esett ki, így a műsor 7. helyezettje lett.2011-ben Dajka Raullal kezdett dolgozni. A formáció 6 évig működött, Magyarországon az egyik legnézettebb YouTube videócsatorna volt az övék.

A Dal 2018-ba bejutott a Meggyfa című dala.

2018. március 27-én bejelentették, hogy versenyzője lesz a TV2 A nagy duett 6. évadának. Duettpárjával, Balázs Andreával június 3-án megnyerték a televíziós műsort.

 

 

Időpont: 
2020/09/05 - 21:30

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron