Egy egészség nap a Kaposvári Egyetemen

Az Egy Egészség Nap (One Health Day) egy 2016. óta zajló nemzetközi kampány.

A kampány keretében, a világ bármely részén tartott szakmai rendezvények célja, hogy felhívják a figyelmet az Egy Egészség (One Health) koncepció fontosságára.

 Az Egy Egészség koncepció alapgondolata, hogy a világunkat sújtó egészségügyi problémák abból erednek, hogy az emberiség tevékenysége megzavarta az ökoszisztéma egyensúlyát. Mindebből következik, hogy a felbukkanó járványok kezelése sem lehet eredményes anélkül, hogy ne értenénk meg, milyen környezeti változások vezettek megjelenésükhöz. Mindez azonban lehetetlen a különböző szakterületeket képviselő szakemberek szoros együttműködése nélkül. Az Egy Egészség Nap célja, hogy a népesség minél szélesebb rétege értse meg, hogy az egészségünk megóvása nem lehetséges a környezetünk védelme és a gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. 

 

A Kaposvári Egyetem idén márciusban csatlakozik először a kezdeményezéshez. A tartandó szakmai nap keretében az egyetem hallgatói, különböző egészségügyi problémák elemzésén keresztül, mutatják be az Egy Egészség multidiszciplináris megközelítés hasznosságát. A rendezvényünkkel elsősorban a helyi középiskolás korosztályt szeretnénk megszólítani, de minden más érdeklődőt is szeretettel várunk.

 

Szakmai program

------------------------

A vörös róka urbanizációja és az Echinococcus multilocularis,  mint jelentős közegészségügyi kockázat Európában (Balog Tamás, PhD hallgató - Kaposvári Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola)

 

Global warming: a real One Health challenge angol nyelvű előadás (Ekaterina Shmeleva, takarmányozási szakmérnök mesterszakos hallgató - Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar)

 

Az ember-vaddisznó konfliktusok egészségügyi, állatjóléti és közjóléti vonatkozásai (Pitz András, osztatlan agrármérnök mesterszakos hallgató - Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar)

 

One Health approach for companion animals angol nyelvű előadás (Aziz Mouhanna, takarmányozási szakmérnök mesterszakos hallgató - Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar)

 

A böglyök és hatásuk az ember, az állatok és a környezet egészségi állapotára (Otártics Máté, PhD hallgató - Kaposvári Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola)

 

Az afrikai sertéspestis: egy nem zoonotikus állatbetegség súlyos egészségügyi és közjóléti következményei (Nagy Rebeka Ráhel, gimnáziumi tanuló - Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, 11. e osztály)

 

Együnk vagy ne együnk húst? A húsfogyasztás egészségügyi, környezetvédelmi és morális szempontjai (Gerbovics Bálint, osztatlan agrármérnök mesterszakos hallgató - Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar)

 

Egy Egészség az állatkísérletek során: állatjólét a pontosabb adatokért (Kőrösi Dénes, PhD hallgató - Kaposvári Egyetem, Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola)

 

A csúcsragadozók szerepe az ökoszisztéma egészségi állapotának fenntartásában (Erős Angéla, mezőgazdasági mérnök alapszakos hallgató - Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar)

 

Regisztráció:

https://www.ke.hu/kezdolap/esemenyek/208-egy-egeszseg-nap-one-health-day...

Időpont: 
2020/03/19 - 10:00

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron