Egyszerűsödik a közigazgatási ügyintézés márciustól

Jelentős változásokat hoz a március a közigazgatásban, hatékonyabbá és gyorsabbá válik az ügyintézés.

A március elseje után induló közigazgatási eljárások esetén gyorsabbá válik az ügyfelek számára a jogerős döntések meghozatala, ugyanis mind a járási hivatalok, mind a kormányhivatalok döntéseivel szemben közvetlenül a bírósághoz fordulhatnak az ügyfelek közigazgatási per útján, megszűnik tehát a közigazgatási másodfok.

 

A szabálysértési feladatokat márciustól a járási (fővárosi kerületi) hivatalok helyett a rendőrség fogja végezni. 

 

Egységessé válik az építésügyi igazgatás: az építésügyi feladatokat a továbbiakban a kormányhivatalok végzik. Az eddigi töredezett feladatellátás, illetve a hatásköri átfedések megszűnnek, hatékonyabb lesz az ügyfelek számára az építésügyi engedélyezés.

 

A gyermekekkel való kapcsolattartás végrehajtásával kapcsolatos döntések meghozatala a gyámhatóságoktól a bíróságra kerül át. Ezáltal az érintett gyermekek érdekeit szem előtt tartva így gyorsabban meghozható a végleges döntés.

 

Az úgynevezett megyeszékhely szerinti járási hivataloknak megszűnik a járási hivatalok között betöltött kiemelt szerepe. Ezek a járási hivatalok eddig az egész megyére kiterjedő illetékességgel végezték többek között az olyan feladatokat, mint a környezetvédelem, munkavédelem, családtámogatás, fogyasztóvédelem vagy a nyugdíjbiztosítás.  Az új szabályozásnak köszönhetően viszont az összes megyei feladatot a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatalok látják el.

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron