A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
Március 16-tól szünetelni fog az óvodai és bölcsődei ellátás – az ügyelet azonban biztosított lesz Kaposváron
– Szüneteltetni fogjuk a bölcsődei és óvodai ellátást március 16-tól a fenntartótól függetlenül, és arra kérünk mindenkit, hogy már hétfőn se vigyék a gyermekeiket az intézményekbe – emelte ki szombati sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester, miután a bölcsődei és óvodai vezetőkkel egyeztetett a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet kapcsán. Hétfőtől ügyeleti rendszert tartanak fenn az óvodákban, bölcsődékben mindazok számára, akik nem tudják megoldani gyermekeik felügyeletét. Az egyházi és magánóvodák, bölcsődék is egyetértenek a közösen meghozott döntésekkel, így ők is ugyanazon rendszerben fognak működni, mint a városi fenntartású intézmények.
A városvezető arra kérte a szülőket, hogy legkésőbb keddig tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy március 17-ét követően otthonukban vigyázzanak gyermekeikre. Az ügyelet ezt követően is működni fog, de meghatározott rend szerint fogadják majd a gyermekeket. Annak rendjéről, hogy kik mehetnek az ügyelet ideje alatt a bölcsődékbe és óvodákba az intézményvezetők adnak majd tájékoztatást a szülőknek.
– A közétkeztetés biztosítani fogjuk mindazok számára, akik erre rászorulnak, hasonlóan a nyári, szünidei étkeztetéshez. Ez a döntésünk az iskolásokra is vonatkozik – jegyezte meg Szita Károly.
– Ki kell lépnünk az eddigi megszokott komfortzónánkból, vigyáznunk kell egymásra, különösen idős polgárainkra, akikre a legveszélyesebb a koronavírus – tette hozzá a városvezető, aki megjegyezte: az óvintézkedések betartása mindannyiunk érdeke.
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|