Több száz embert kellett elküldeni a partról Lellén és Bogláron

Kenéz István Balatonlelle polgármestere és Mészáros Miklós Balatonboglár polgármestere  elrendelték a települések tulajdonában lévő parkolók és strandok zárását a húsvéti ünnepek idejére.

 

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla (itt elérhető a cikk), a legtöbb balatoni településen korlátozásokat vezettek be, hogy ne lepjék el tömegesen az üdülővárosokat.

A Balatonlellei Polgárőrség közösségi oldalán osztotta meg az elmúlt 48 óra tapasztalatait. A posztban írnak arról, hogy tapasztalataik szerint,  jelentős létszámban érkeztek az apartmanokba, társasüdülőkbe és hétvégi házakba máshonnan a húsvéti hétvégére.

-Ekkora vendégsereg még nem volt az elmúlt évtizedekben ezekben az időszakokban - írják az oldalon.

A poszt szerint: "Lellén egy-két esetben fordult elő, hogy a szalagot letépték és tiltott területen tartózkodtak, kivéve a szombat estét, amikor közel 40 főt kellett a Virág strandról elküldeni. A megkérdezettek egy része nem itt tartózkodik, hanem más településről érkeztek és parti sétákat szerettek volna tenni. Helyiekkel nem találkoztak."

Bogláron már sokkal nagyobb volt renitens állampolgárok létszáma- osztották meg tapasztalataikat a polgárőrök. - Az egyik strandüt kiürítettük, a másikon ugyanazon családokkal találkoztunk és ez volt a harmadikon is. Kérdésünkre, hogy nem egyértelmű a rendelkezés, vagy mi az oka a viselkedésüknek a következő választ kaptuk:

“Lejöttünk pihenni a családdal és nem képzelik, hogy otthon fogunk ülni és nem megyünk ki a partra!?”"

A családok végül távozott a területről. Összességében a két településen naponta több száz főt kellet megkérni a területek elhagyására. Két autóval 4 fő járta folyamatosan a területeket és rajtuk kívül további egy autó 2 fővel állt készenlétben, mely kettő esetben kellett besegítsen.

Fotónk illusztráció.

 

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron