Nem tudtok május 1-én hajóval Badacsonyba menni Fonyódról

Már hagyománynak számít, hogy május 1-én a kaposváriak, és somogyiak is elmennek Badacsonyba, ahol esznek isznak  és nagyon jól érzik magukat.

A jelenlegi helyzteben viszont nem lenne jó, ha több ember rohamozná meg egyszerre a Badacsonyt, ezért ezen a napon nem lesz hajójárat Fonyódról Badacsony felé. Ezt Hídvégi József Fonyód polgármestere jelentette be Facebook oldalán. A kikötőket is lezárták így vízitaxival sem lehet majd átkelni a túloldalra.

A videóban elmondta,  egyeztetett a Bahart vezérigazgatójával és Badacsony polgármesterével, és kérnek mindenkit, hogy nem menjen azért Fonyódra, hogy onnan majd átkeljen Badacsonyba.

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron