Lassanként normalizálódik a helyzet Magyarországon, a koronavírus miatt hozott korlátozások jelentős részét feloldották
Szabadon jöhetünk-mehetünk, boltba járhatunk és kávézóba, ehetünk étteremben és most már nem csak a teraszokon. Bár az időseknek járó három órát továbbra is fent tartották és a maszk viselése is lassan természetes lesz, az életünk többé-kevésbé mégiscsak visszatért a régi kerékvágásba.
De van, ami nagyon hiányzik: a tavaszi zsongás, az a rengeteg program, amitől ilyenkor szinte éltre kelt egész Kaposvár. Hiszen nem lesz idén Rippl-Rónai Fesztivál számtalan koncerttel, utcatárlattal, kiállítással és millió kreatív programmal. Nem ücsörgünk fröccsel a kezünkben a Vigasságok terén a Somogyi Borfesztivál programjai alatt és a koncerteket hallgatva, nem futunk össze milliónyi ismerőssel a fesztiválokon, hogy aztán jót dumáljunk valamelyik sörpad mellé leülve. Nem pálinkázunk az utcai bódék mellett és nem csápolunk a koncerteken.
Nem lesz Művészetek völgye, nem lesz Sound, Nem lesz FALU és nem lesz Bogart. Nem ücsörgünk Szivásszentmártonban a völgyben, nem agyagozunk a pajtában, nem készítünk szelfit a FALU felirat előtt. Nem lógatjuk a lábunkat a Balatonba miközben a színpadokon dübörög a zene. Nem lesz Bábel Sound, Balaton-átúszás sem, és elmarad rengeteg rendezvény, ami szívünknek olyan kedves.
Nem lesznek bulik sem (csak lakodalmak 200 főig), nem lesznek hajnalig tartó partik Siófokon, Balatonlellén és Fonyódon. Szóval vélhetően megszaporodik a házibulik száma a nyaralókban, tekintve, hogy nem lehet majd a szórakozóhelyeken mulatozni.
No és lássuk be sokaknak nem lesz valami sok szabadsága, hiszen a koronavírusnak köszönhetően többen kénytelenek voltak otthon maradni, rengetegen a szabadságuk terhére. Szóval nagyon sokan vannak, akiknek komoly gondolkozást és szervezést igényel majd ez a nyár, főleg ha még gyerkőcök is vannak a családban. Nekik valószínűleg a legkevésbé a bulik fognak hiányoznak, sőt örülnek majd ha a hétvégén eljutnak valamelyik strandra. Amelyek ugyebár csak félházzal üzemelhetnek, szóval mindenki úgy készüljön, hogy a Virágfürdőbe vagy akár Igalba csak az emberek fele fog bejutni. Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy egy-egy forróbb nyári napon lesznek azért, akik nem jutnak be majd a strand területére. Ezért célszerű lesz nyitás környékén bevetni magukat a strandra, hogy biztosan legyen helyük.
Egyébként az is igaz, hogy a fizetős fürdőkben még tudják valahogy szabályozni a létszámot, de egy szabadstrandon ezt vajon, hogy fogják ellenőrizni? Járnak majd a rendőrök körbe és ha túl közel van egymáshoz két törölköző, szólnak, hogy feküdjenek távolabb? A fejenként kötelező vízfelületről nem is beszélve... Lehet, hogy mérőszalaggal felfegyverkezett biztonsági őrök járőröznek majd a fürdőzők között...
Szóval az idei nyár nem bulikról, a koncertekről és a fesztiválokról fog szólni. Talán kicsit óvatosabbak is leszünk majd, de elképzelhetőnek tartom, hogy többet kirándulunk, többet ücsörgünk az éttermek teraszain vagy borozókban, több várat és kastélyt nézünk meg, vagy elmegyünk vitorlázni vagy SUP-ozni, vagy csak egyszerűen megnézzük a balatoni naplementét. Lehet, hogy észrevesszük, hogy Magyarországon, a Balatonon sőt Somogyban a fesztiválokon túl is van élet...(De azért nagyon fognak hiányozni.)